Főoldal / Emergensz / Intuitív eHR rendszer cégeknek – miért hasznos a moduláris felépítés?

Intuitív eHR rendszer cégeknek – miért hasznos a moduláris felépítés?

Az integrált HR rendszerek érdemben segítik a folyamatokat

A cégek által használt különféle rendszerek gyakori hátránya, hogy felesleges funkciókat is tartalmaznak, ezáltal pedig a kezelésünk is a kelleténél bonyolultabb lehet. A legjobb megoldás ennek kiküszöbölésére a modularitás, hiszen így azt kapjuk, amire tényleg szükség van.

Csak lényegi funkciók

A vállalatirányítási rendszerek bár rendkívül különbözőek lehetnek, céljuk minden esetben az, hogy minél átfogóbb, integtrált megoldást kínáljanak azoknak a cégeknek, akik ilyen módon szeretnék támogatni működésüket. Ezekben gyakran a HR is helyet kap, hiszen ez is nélkülözhetetlen része a céges folyamatoknak, ráadásul a munkavállalók szempontjából is kiemelkedően fontos. Nem biztos ugyanakkor, hogy egy nagyobb rendszerben elrejtett kisebb platform megfelelő arra, hogy érdemben támogassa a HR munkáját.

Az integrált rendszerek kapcsán egyértelműen azt mondhatjuk tehát, hogy minél egyszerűbb és lényegretörőbb szerkezettel, illetve funkciókkal bírnak, annál hatékonyabban tudja majd használni az adott cég vagy annak egy részlege. Ha pedig a HR-ről van szó, akkor a legjobb digitális megoldás az eHR rendszer bevezetése, ami nem csak integrált, egységesített megoldásainak és egyszerű kezelőfelületének, hanem moduláris felépítésének is köszönheti hatékonyságát.

Az e-HR rendszer bevezetésre a kompett cég számára jó döntés

Hogyan lehet egy rendszer moduláris?

A modulokból álló szerkezet a vállalatirányítási rendszerek világában sem ismeretlen, így természetesen az említett eHR rendszer esetében is kifejezetten jól működő megoldás. Ennek lényege, hogy nagyobb mozgásteret hagy a cégeknek abból a szempontból, hogy pontosan mire is van szükségük. Könnyen lehet ugyanis, hogy egy kisebb cég a HR terén is kevesebb részterülettel foglalkozik, így nincs is szükség minden modulra, ami a rendszer árán is meglátszik.

Nagy előny ugyanakkor, hogy az új eHR rendszer bevezetésekor aktiválásra kerülő modulok nem véglegesek, így ha az évek során a cég nagyobbra nő, esetleg más területek, modulok is érdekessé válnak számukra, azok utólag is aktiválhatók a szoftveren belül, ezzel terjesztve ki annak használati lehetőségeit. A Nexon eHR rendszere pedig előre meghatározott csomagajánlatokkal igyekszik a felhasználók minél szélesebb köre számára vonzóvá tenni azt.

Milyen csomagokból választhatunk?

A Nexon eHR rendszere esetében a modulokat és csomagokat valamelyest érdemes különválasztani, hiszen míg előbbi esetben 6+1 alapvető HR területről beszélhetünk, utóbbi esetben három, különböző jogosultsági szinteket és modulokat tartalmazó csomagból választhatunk. Az alapot az eHR Core csomag jelenti, ami az alapvető HR-adminisztrációs, személyügyi és bérszámfejtési folyamatok támogatására alkalmas, de kisebb vagy induló cégek számára kiváló alapot jelent a későbbi fejlődéshez.

Az eHR More csomag a Core funkcióit megtartva lép egy szinttel feljebb, és fejlettebb HR-, munkaidő- és munkavállalói folyamatokhoz kapcsolódó funkciókat kínál, megalapozva az automatizált folyamatokat. A legteljesebb felhasználói élményt pedig az eHR Explore csomag kínálja, aminek esetében már a komplex folyamatok kezelése, az analitika, a vezetők magas szintű támogatása és széleskörű integrációs lehetőségek is rendelkezésre állnak, így nagyvállalatok számára is jól működő megoldás lehet.